Bocsi a sok várásért!

Bocsi a sok várásért.De kárpótlásnak hoztam ezt az extra hosszú fejezetet (2. Fejezet). Még egyszer sajnálom!
 

2.Fejezet

Árvaház??Vagy mégsem?!

Amikor reggel felkeltem már a karomat tudtam mozgatni hm...ez jó jel.Egyszercsak Egy nővér jön be az én legjobb barátommal David-del az oldalán.

-Jó reggelt Ms.Jonson.Látogatója van.-Monta a nővér amit már észrevettem

-Igen látom.-Mosolyogtam

-Rendben...csak fél órát lehet itt ugyanis Ms.Jonson még gyógyulásban van -Fordult David felé

-Értettem

A nővér kiment ő pedig leült az ágy mellett lévő székre.

-Brook én hallottam a hírt......én..én...sajnálom ami a szülei..-Félbeszakítottam mielött elkezdtem volna sírni

-Tudom David és köszi-Vágtam egy kamu félmosolyt

-Na és mi a helyzet tudod mozgati a kezed?

-Igen...miért?-Kérdeztem

-Mert akkor megölelhetnél-Nézett rám kiskutya szemekkel

Mosolyogtam ő előre hajolt és olyan szorosan ölelt hogy a szuszt is kiszorította belőlem.Már pár perce ölelkeztünk amikor váratlanul nyílt az ajtó.

-Jó reggelt Ms........Jonson.Lépett be az ajtón Dr.Syles-Am elnézést a zavarásért de el kell végeznem pár vizsgálatot.

-Oh ez természetes Dr..Dr..

-Dr.Styles-Válaszolta mély,rekedtes hangján

-Örvendek az én nevem David Dowter-Nyújtotta kezét David

-Én is örvendek-Ráztak kezet-De ha nem bánja kimenne egy percre hogy megvizsgálhassam Ms.Jonsont?!

-Persze.De sajnos nem tudok maradni,még tanulnom kell a vizsgáimra.Szia Brook.-Ölelt meg David

-Szia-Köszöntem

Ezzel David el is ment.

-Nagyon szerencsés hogy ilyen barátja van-Mosolygott Dr.Styles....mintha a mosolya nem lett volna őszinte

-Igen tudom...Mindíg melettem volt kiskorom óta-Válaszoltam

-Áhá szóval ez olyan ovis szerelem?!

-Mondhatjuk úgy is-Mosolyogtam

-És mióta vannak együtt?

-Oh mi nem vagyunk együtt barátnője is van-Nevettem

-Elnézést kérek Ms.Jonson-Kuncogott ő is

-Kérem hívjon Brookly-nak

-Rendben...ön hívhat Harry-nek

-Oké Harry

Feltette rám a vérgyomás mérőt és miután meggyőződött  róla hogy minden rendben levette és megmozgatta a lábamaimat.

-Au-Kiáltottam

-Sajnálom de muszály hogy helyre jöjjön.-Szabadkozott

Én csak bólogatni tudtam.Miután megmozgatta a lábam és valami mentás hideg ragacsos cuccot kent a lábamra.Utána firkált valamit a lapjára.

-Nos Brooklyn szépen gyógyulsz és ha így haladsz akkor pár nap alatt rendbe jössz.

-Rendben de megmondaná hogy miért nem tudom mozgatni a többi végtagomat?!-Kérdeztem

-A vizsgálat szerint a hirtelen jött incidenstől,és a nagy sokkhatástól begörcsöltek az izmaid.De ne aggódj pár nap és a görcsök elernyednek.

-Rendben köszönöm.-Eresztettem el egy félmosolyt 

-Ja és Brooklyn-Fordult vissza

-Igen.

-Nyugottan tegezz-Mosolygott

-Rendben-Mosolyogtam vissza

***

A délután hihetetlenül lassan és unalmasan telet.A mentás krém szagát még mindíg érzem a a lábamon.Egyszer csak éreztem valami furát a lábamban.Megnyomtam a gombot ami jelezte e nővérnek hogy jöjjön.Pár perc múlva jött is.
-Igen mi a gondja?!-Látszik hogy nem kedvel
-Kérem ide hívná Dr.Styles-t?-Nem szándékoztam neki többet mondani
-Persze már is-Megfordult és elhagyta a kórtermet
Várakoztam egy kicsit és végül Harry alakjára lettem figyelmes.
-Szia Brooklyn.-Köszönt nagy mosollyal-Mi a baj??
-Szia Harry.Csak valami furát éreztem a lábamba-Közöltem vele
-Értem.Most megnyomkodom a lábadon hogy kiderüljön hogy az izmaid ernyedtek-e el.Oké?!
-Rendben.Te vagy az orvos.-Nevettem
-Hát nem hiába van doktorim-Nevetett ő is
Megnyomkodta a lábaimat és nagyokat hümmögött közben.
-Nos nem éreztem semmi csomót,szóval próbálj meg ráállni.
-Harry nem hiszem hogy ez jó öt....-Kezdtem de félbeszakított
-Brooklyn kérlek.Bízz bennem.-Kérlelt
-Bízom csak...ajj jó felállok-Adtam be a derekam
Felültem és letettem a lábam a hideg linóleumra.És ráálltam a lábamra,de Harry természetesen végig fogta a kezemet ha esetleg összecsuklana a lábam.Nem volt rá szükség.A lábam kitűnően megtartott.
-Gratulálok Brooklyn!-Ölelt meg Harry
-Köszönöm de ez a te érdemed is-Mosolyogtam
Ekkor nyilt a kórtermem ajtaja.
-Örömmel látom hogy felépültél Broolyn!-Mosolygott az orvosom Dr.Hunter-Köszönöm hogy helyettesített a távollétemben Mr.Styles.
-Ugyan uram!Szívesen tettem.-Legyintett Harry
-Brooklyn hallottam a hírt...-Fogta meg a vállam Dr.Hunter
-Kérem Dr.Hunter.Köszönöm.-Fogtam vissza a sírást
-De várjunk csak egy percet ugye már holnap haza engedhetünk.-Nézegette a lapját Dr.Hunter
-Igen.-Feleltem halkan
-Lehet hogy mégsem
-Mi miért?!Hisz egészséges mint a makk!-Háborodott fel Harry
-Igen Styles azt én is látom.De Brooklyn még nem nagykorú és nincs élő rokona.Nem tehetem ki az utcára!Az egyetlen megoldás az Árvaház.-Nos igen Dr.Hunter kiskorom óta az orvosom.
-Hát költözzön hozzám!-Kiáltotta Harry
-Harry nem kell ezt tenned!-Mentegetőztem
-De én szeretném!-Makacskodott
-Biztos neked is van gyereked és feleséged!Nem kellek én még oda,plusz tehernek!-Érveltem
-Nincs gyerekem se feleségem.
-Oh...-Csak ennyit bírtam mondani
-Várjunk csak!-Szólt közbe Dr.Hunter-Harry?!Mr Styles.Nem ápolhat semmilyen kapcsolatot a betegével!Ezt maga tudhatná a legjobban!
-Tudom uram.És nem ápolok semmilyen kapcsolatot Brooklyn-nal,csak megkértem hogy tegezzen és szólítson a nevemen.-Magyarázta
-Értem.Vissza térve a tárgyra.Képes lenne befogadni Brooklyn-t?!-Kérdezte
-Igen.-Válaszolt rezzenéstelen arccal.
-Ugye tudja hogy ez nagy felelősség?
- Természetesen.És vállalom.-Mosolygott
-Rendben.De elről meg kell kérdezni Brooklyn-t.Neki is kell a belegyezése.-Fordultak felém
Belegondoltam hogy mindenhol jobb lenne mint egy Árvaházban.
-Természetes dolog Dr.Hunter-Válaszoltam
-Remek akkor holnap pakolhatnak és már utazhatnak is.
-Utazhatunk?-Kerekedtek ki a szemeim
-Jajj tényleg neked nem is említettem-Vakarta meg a tarkólyát Harry
-Mégis mit??
-Azt hogy én csak ideinglenesen vagyok itt.Úgyis csak pár napot maradtam volna aztán mentem volna vissza Londonba-Nézett lefelé
-Londonba??-Akadt el a hangom
-Igen netán baj??-Kérdezte Dr.Hunter
-Dr.Hunter nem várhatja el hogy itt hagyjam a Barátaimat?-Akadtam ki
-Milyen barátok Brooklyn?!Meg sem látogattak!Milyen barátokról beszélsz hm?!-Akadt ki Harry is
Meg kell hogy mondjam igaza volt.Senki nem jött be hozzám csak egyedül David.Csak neki számítok valamit.
-Nyugodjanak le kérem-Csitított el minket Dr.Hunter
-Bocsánat.-Kért bocsánatot Harry és közbe rám nézett
-Rendben nekem most mennem kell.Egy kórházban sosem nem áll meg az élet.Viszlát.-Köszönt el
-Viszlát-Köszöntünk egyszerre
És már kint is volt az ajtón.
-Figyelj Brooklyn.Ha nem akarsz hozzám költözni csak mond meg.-Nézett a szemembe Harry
-Harry erről szó sincs.Csak tudod nehéz egy kicsit elfogadni hogy alig egy 24 óra múlva már nem hogy egy másik városba,de egy másik államban kell élnem az életemet.Ami  tengeren túl van.-Magyaráztam
-Igaz.Megértem.És köszönöm.
-Ugyan mit??-Kérdeztem
-Hogy hozzám költözöl.
 -Kérlek Harry.Nekem kéne megköszönni hogy befogadsz.
-Lehet de nekem legalább nem kell egyedül lennem abba a nagy házba-Mosolygott
-Értem.Szóval nem lennék a terhedre?!
-Dehogy is Brooklyn ne gondolj ilyesmire.-Fogta meg a kezem nekem meg a szívem kétszeresére gyorsult.Miért reagálok így az Orvosom! érintésére??De olyan jó meleg keze van....hagyd abba Brooklyn!Nem lehet köztetek semmi ezt Dr.Hunter is meg mondta.
-Amm Harry.-Kezdtem félénken
-Igen?-Nézett rám
-Nem illetlenség ha megkérdezem hogy hány éves vagy?-Szívtam be alsó ajkam




Harry Styles szemszöge:

Amikor megfogtam Brooklyn kezét szívem megszünt dobogni pár percre.És utána eszeveszetten tempón kezdett el verni.Annyira hogy azt hittem kiszakad a melkasomból.Be kell hogy valljam nagyon megkedveltem Brooklyn-t de ez még nem szerelem.Na nem egyszer voltam szerelmes és megbántam.Az a fura hogy sose egyik betegemnek se engedtem meg hogy tegezzen és a nevemen szólítson.De neki igen.Kicsit szomorú voltam hogy meggyógyult mert akkor már nem láthatom.De a sors most a kezemre játszott.Hozzám költözik.A valóságba édes hangja hozott vissza.
-Amm Harry.-Félénk volt.Vajon mitől félt?Tőlem?
-Igen?-Néztem rá
-Nem illetlenség ha megkérdezem hogy hány éves vagy?-Szívta be alsó ajkát.Nagyon szexy volt.És kérdése is meglepett.
-Nem dehogy illetlenség.-Legyintettem-És 32 vagyok.
-É-éretem.-Dadogott
-Miért?Hánynak néztél?-Kérdeztem
-Maximum 27-nek.-Nézett le a földre
Válaszából azt szűrtem le hogy elé jól tartom magam.



Brooklyn Jonson szemszöge:

A föld kémléléséből a hangszóró recsegős hangja szakított el.
-Dr.Stylest várják a 320-as kórteremben.Dr.Stylest várják a 320-as kórteremben.-Ismételte meg
-Mennem kell.És aludj mert holnap korán kelünk hogy becsomagolj.Utána pedig irány a reptér.-Mosolygott
-Rendben.
-Szia Brooklyn-Köszönt el
-Szia.
Miután kilépett az ajtón,kinéztem az ablakon.Tényleg már ment le a nap.Aludnom kell.Bár ebben a förtelmes kórházi ágyban nem nagyon tudnék.Az oldalamra fordultam és úgy csodáltam a naplementét.Miközben azt néztem az agyam forgott.Gondolkozott a szüleimen hogy mennyire hiányoznak,Harryn,és a költözésen London-ba.Vajon milyen ott az élet.Ott is ilyen nyüzsgő mint itt New York-ban?És milyen lesz együtt élni Harry-vel?Mindegy majd holnap megtudom.Ezzel a gondolattal aludtam el.

1. Fejezet

A Baleset 

 Csodálatos téli nap volt New Yorkban.Én imádtam nézni ahogy havazik.Nézni a tájat ahogy teljesen fehérségben úszik.Kimásztam az ágyból és akkor jöttem rá hogy ma van a családi kiruccanásunk.A szekrényem elé álltam hogy kiválasszam mit veszek fel.Végül egy ilyen ruha mellett döntöttem. 
-Jó reggelt Brook!-Köszönt anyu

-Szia anya!

- Várod már a welness-t?-Kérdezte az újság mögül apa

-Igen nagyon

-Akkor jó mert ha megreggeliztél akkor mehetünk is-Állt fel apa az asztaltól

Anyu elémrakott egy tányér pirítóst és egy bögre teát.Azt gyors elpusztítottam és én is elindultam a nappali felé.Összeszedtük a csomagokat és már indultunk is.Az út lassan és csöndesen telt. Az út csuszosságának köszönhetően az autó párszor megcsúszott de nem nagyon.Amikor épp az ablakon nézem ki egyszer csak meghallottam anyám félő és ijedt hangját.

-Ed vigyázz!-Kíáltott anyám apámnak de már túl késő volt.

Az autó ami velünk szembe jött kisiklott és nekünk jött.A csúszós útnak hála hátracsúsztunk egészen az útlejtőig majd onnan lefelé gurult az autó.Én bevertem a fejem az ablakba és nem emlékszem innentől semmire.

***

Idegesítő csipogásra lettem figyelmes ám a szemem még csukva volt.Amikor kinyitottam a szemem egy ismeretlen helyen voltam.A falak fehérek voltak és nagyon lehetett érezni a fertőtlenítő szagot.Jobban körbenéztem és akkor tudatosult bennem hogy egy kórházban vagyok.Rajtam pedig egy aféle kórházi köpeny.Megpróbáltam felülni de minden tagom sajgott.Megpróbáltam felemelni a kezem de annyira éles fájdalom hasított bele hogy ordítani akartam de nem tudtam.Nem tudom hogy anyáék hol vannak és azt se hogy mi történt a baleset után.Ekkor nyílt az ajtó és egy apró szőke hajú nővér lepett be rajta.Amikor észrevette hogy ébren vagyok így szólt.

-Jó napot Ms.Jonson látom felébredt.Azonnal hívom is az orvosát.-És ki is rohant az ajtón

Később egy göndör hajú smaragdzöld szemű helyes doktor lépett be a kórterembe ahol én tartózkodtam.

-Jó napot Ms.Jonson Dr.Styles vagyok.-Mutatkozott be

-Nagyon örvedek de az én orvosom Dr.Hunter.-Tudatam velem észrevételemet

-Igen tudom de Dr.Hunter szabadságon van így jelenleg én kezelem önt.-Mosolygott ezzel megmutatva gödröcskéit.

-Értem.A szüleim hol vannak?Melyik kórteremben?-Kérdeztem

-A szülei nem tartózkodnak a kórházban.-Válaszolt halkan

-Ezt hogy érti??-Értetlenkedtem

-Nos a szülei...ömm..sajnálom Ms.Jonson de a szülei a helyszínen életüket vesztették.-Nézett a szemembe

Nem tudtam megszólalni a levegő is megfagyott bennem amikor rájöttem hogy mit is mondott.

-Nem az nem lehet,a szüleim nem halhattak meg!-Kiáltottam hisztérikusan miközbe a könnyeim lefolytak az arcomon

-Tényleg sajnálom megtettük mindent de nem tudtuk őket megmenteni.-Nézett rám sajnálkozva

-A frász tettek meg mindent!Nem tettek semmit!Hagyták őket meghalni!-Kiabáltam az se érdekelt ha az egész kórház hallja

-Kérem ez egy kórház!Ne kiabáljon!-Nyugtatott Dr.Styles

-Mér ne kiabáljak?!Maga hogy érezne ha megtudná hogy meghalltak a szülei!-Ordítottam

-Nyugodjon meg!Ez nem tesz jót az idegeinek,még csak most ébredt fel.-Aggodalmaskodott

-Leszarom!Látni akarom őket!Vagyis a holttestüket.-Az utolsó mondatot halkan mondtam

-Mint mondtam most nyugodságra lenne szüksége.Ez a látvány pedig felkavarhatja magát.

-Nem érdekel!Látni akarom a szüleimet!-Makacskodtam

-Nem!

-De hát...-Kezdtem de közbevágott

-Ez az utolsó szavam Ms.Jonson.

-Rendben-Fontam össze magam előtt a karom

-Köszönöm hogy megértette.Az ön egészsége a legfontosabb!-Nézett rám komolyan és azzal a lendülettel ki is ment a szobából

Elgondolkoztam.Hogy min?Mindenen.A szüleim halálára gondolva csak könnyek gyűltek a szemembe.Ám még egy dolog foglalkoztatott.Dr.Styles.Mért volt ilyen agodó?Minden betegéért ennyire aggódik vagy csak velem ilyen?